Rekord látogatószámmal zártuk a nyarat.
Főoldal / Blog / Rekord látogatószámmal zártuk a nyarat.

Rekord látogatószámmal zártuk a nyarat.

2022. 09. 06.
Túl a nyitás első évén, összegeztük a tapasztalatainkat. Augusztusban már több mint tízezer látogató érkezett hozzánk.

Folyamatosan növekedő nyári érdeklődés mellett csaknem 24 ezer látogató döntött úgy júniustól augusztusig, hogy minket választ kikapcsolódása helyszínéül. Az elmúlt időszak azt is megmutatta, hogy van helye az olyan szórakozási formának, ahol a családtagok együtt kapcsolódnak ki.

Az adrenalinaréna kialakításának köszönhetően a szülők is kiléphetnek a játszóházakban megszokott felügyelő szerepkörből, és aktívan bekapcsolódhatnak a játékba.

Bár a szomszédos Kolping Hotel vendégeinek előnyöket biztosítunk, a látogatóink többsége (79%) mégsem innen, hanem a Balatonnál nyaralók és a környéken lakók közül került ki a nyáron.

Az időjárás változása jól nyomon követhető a napi látogatószámban is. Az esőnapokon szinte biztosan nem lehetett bejutni előre váltott online jegy nélkül. A visszatérő vendégek pedig gyorsan rájöttek, hogy a kánikulai napokra is jó megoldás lehet a fedett, klimatizált arénánk. A nyár elején osztálykirándulós csapatoktól volt hangos a játéktér, majd a szünet során sorra jelentek meg a különböző táborok egy izgalmas napot keresve.

A második nyár 42 százalékkal több látogatót vonzott, mint az első évi vakációs időszak.

Az őszre akciókkal és eseményekkel készülünk. A tavalyi nagysikerű Halloween-parti folytatódik, de emellett az érdeklődők megismerkedhetnek a fejlesztő terápiás mászással is, amit a Sterczer Hilda nevével fémjelzett alapítvány egyik oktatója tart majd a parkban, kifejezetten a figyelemzavarral,  koncentrációs és mozgáskoordinációs problémákkal küzdő kisiskolásoknak és szüleiknek.

Parkunk már bizonyított szülinapi zsúrokon, csapatépítő tréningeken is. Mi mellőzzük a klasszikus céges csapatépítők valamennyi közhelyét és valami radikálisan újat kínálunk. A mozgás és az interaktivitás párosítása akkor is beválik, ha fel kell rázni a csapatot, emlékezetesen zárni az évet vagy együtt kiereszteni a gőzt.

Megosztás